Kategóriák
General

Ajándék kontakt grill annak, akit szeretek

Kontakt grill: grillezés a konyhában?

 A párom igazi BBQ-ember. Én is neki köszönhetően nyitottam az amerikai stílusú grillételek felé. Előtte mereven elzárkóztam tőle, de már tudom, hogy csak azért, mert sosem ettem olyan BBQ fogást, amely igazán jó lett volna. És most, hogy már az sem akadály, hogy nincs kertünk (társasházi bennszülöttek vagyunk), sem az, hogy nincs grill-szezon, semmi sem állíthat meg minket ennek a kiélésében. Néhány hete ugyanis beszereztünk egy kontakt grill nevezetű kütyüt, ami áthidalja minden problémánkat: bent, a konyhában is használható, anélkül, hogy ön-és közveszélyes akciókat kellene végrehajtanunk, és független attól, hogy most épp nyár van, vagy tél, esik, esetleg éget a nap.

Mielőtt bárki pálcát törne felettünk, tudjuk, hogy az igazi BBQ, a grillezés és a BBQ szósz használata nem egy kaptafa. Nekünk azonban le kell néha egyszerűsítenünk a dolgokat. A smokert csak a hétvégi házban tudjuk összepakolni – azon pedig az egész család osztozik, szóval nehéz időpontot találni. Így ahelyett, hogy élvezhetnénk a forró füstben lassan sült húst, időnként be kell érnünk a BBQ fűszerezésű, konyhában készült utánzattal. Ehhez pedig a legjobb eszköz, amit találtunk az a kontakt grill. Tudni kell erről a konyhai eszközről, hogy a hagyományos, faszénen történő grillezéssel ellentétben itt csak áramot használunk. Nyílván ez elvesz magából az élményből, de nem is arra találták ki, hogy ezt vegyük elő a nyári kertipartikon. A rácsos mintázat sem lesz ugyanolyan. Itt ugyanis a sütőfelület egy bordázott lap. Mintánk az lesz, füst az nem. Ki akarná befüstölni a lakását? Elég bosszantó már az is, ha odaég a szalonna. 

kontakt-grill-pic2

Kontakt grill az egészséges étkezésért?

Először tegyük rendbe a dolgokat a grillezés körül, s csak azután ítéljük el. A grillezés a főzés, sütés és párolás mellett egy olyan főzési módszer, amely gyakorlatilag a húsételek elkészítésének legősibb módja. Ettől függetlenül önmagában még nem egészségesebb. Hiába őrzi meg jobban az ételekben lévő tápanyagokat, s viszünk be kevesebb zsír a szervezetünkbe az ilyen ételek fogyasztásával, ha nem megfelelően készítjük el azokat. Eleve a grillezésnek több módja is létezik. Az egyik az úgynevezett közvetlen sütés, amikor a sütés közvetlenül az izzó parázs, tűz fölött történik. Erre a legjobb példa a méltán népszerű nyársalás. Ez a módszer csak kisebb szeletek, vékony húsok elkészítésére használható, mivel a sütés közel 250-300 fokon történik. Tehát, ha valami túl vastag, akkor kívül égett lesz, belül pedig nyers. A közvetett sütés abban különbözik ettől, hogy az étel nem közvetlenül a hőforrás felett sül, így maga a hőfok is kisebb (160-180 Celsius fok, tehát közepes hőfok). Ilyen hőfokon és tempóban a nagyobb húsok is áttudnak sülni. Ettől még lassabb, alacsony hőfokon történik maga a barbecue. Mivel itt az étel 120-130 Celsius fokon készül, nem csak a hő, de a füst is hosszan éri. Ennek köszönhető, hogy az így készült ételek puhák és füstösek.

Az, hogy a kontakt grill hova sorolható, nehéz megítélni. Azt mondanám, hogy a második, közepes hőfokon történő sütéshez. Ugyanakkor ezeknek az eszközöknek egy harmadik nagyon hasznos tulajdonsága az, hogy szabályozható a hőfok rajtuk, így akár 250 Celsius fokon is készíthetjük az pácolt húsokat.

Hogyan készüljünk fel egy kontakt grill grillezésre?

A kontakt grill füstmentes, tehát a klasszikus értelembe vett BBQ nem fog összejönni vele. Ha szeretjük az erős, füstös ízeket, akkor érdemes füstölt sót, füstölt fűszereket, esetleg folyékony füstöt adni a páchoz. Utóbbival azonban bánjunk óvatosan! Amire érdemes figyelni, az az olajválasztás. Fontos, hogy olyan olajból készítsünk pácot, amely jól bírja a magas hőfokra való hevítést. Ilyen többek között az olíva-és a kukoricaolaj is. Érdekesség, hogy a marinálással csökkenteni lehet bizonyos egészségre káros vegyületek képződését.

kontakt-grill-pic3

Belevaló recept, kontakt grill tulajdonosoknak is

Klasszikus, nagyon ízletes, és majdnem mindenki szereti: az oldalas. Méghozzá mézes-mázos kiadásban! Nem vicceltem, amikor azt írtam, mi kiaknáztuk a hamis BBQ minden lehetőségét. A páchoz szükségünk lesz vörös-és fokhagymára, ketchupra, mustárral, barna cukorra (nagyon fontos, hogy barna legyen!), szójaszószra, worchestershire szószra, balzsamecetre, valamint őrölt fekete borsra és chiliporra. Megmondom őszintén, én hasra ütés szerűen adagolok mindent. Kóstolok, s ha megfelelő a szájízünknek, akkor mehet a húsra a keverék. Legalább két óráig, de még jobb, ha egy egész napig pácolódik a hús. Pikánsabb lesz, ha hosszabb időre hagyjuk a hűtőben érlelődni. Mi egybe szoktuk megsütni, de fel is darabolhatjuk, ha úgy kényelmesebb. Mehet mellé erdei gomba, hagyma, paprika, vagy akár cukkini is. A kontakt grill mindegyiket elbírja.